Több óvodát is felújít az önkormányzat

2019.03.25

Mára nem kell naponta órákat tölteni a dugóban ülve, az önkormányzat folyamatosan dolgozik azon, hogy a helyiek számára még élhetőbb várost teremtsen, ahol kiváló oktatási intézmények várják a lakosokat. Járulékos jó, hogy az intézmények munkahely lehetőséget is kínálnak.

Itt nem csak óvodásnak jó lenni, épp úgy óvópedagógusnak is. Az érdi városvezetőség korábban a szükséges végzettséggel rendelkező óvó néniket- és bácsikat támogatta. Ezennel viszont a pályát választó fiatalok is pénzbeli támogatásban részesülnek. A gyakornoki program célja, hogy a lakosság számára új munkalehetőséget teremtsen, míg az iskola előtt álló gyerekek szakmailag is kiváló pedagógusok mellett nevelkedhetnek. Kétségkívül összetartó a helyi óvodák közötti együttműködés. Nemrég 21. alkalommal került megrendezésre az Óvodai Szakmai Napok, ami tovább segíti az óvodapedagógusok napi munkáját. Ám a szakmai fejlődés akkor az igazi, ha van hol átadni a tudást.

Érd önkormányzata több módon is támogatja a helyi óvodákat. 2019-ben számos városfejlesztési tevékenység mellett külön szerepet kaptak az intézmények is, ahol a gyerekek a szülőkkel töltött első évek után rálépnek a felnőtté cseperedés hosszú útjára. Elsőként a Kincses óvoda és az Apró Falva bölcsőde megkezdett átépítése várható. A már elkezdett felújítás idén folytatódik, melyre 185 millió forintot szán a város. Sőt, a két intézmény kertje is gyökerestül felfrissül, melyre százmillió forintot fordítanak. Emellett a Tállya utcai óvoda befejezésére további 21 millió forintot fordít Érd, melyből új kerti játszóeszközökkel bővül az udvar. A Tündérkert óvoda épületének befejezését 60 millió forinttal támogatja a város. De a Kisfenyves óvoda teljes felújítása is megkezdődik a nyáron. Az érdi óvodák felújítása összesen mintegy 210 millió forintba kerül majd. A felsorolt átépítési munkálatok 2019 augusztus 20. utáni első hétfőre készülnek el, hogy idén ősszel már új óvodák fogadják a kicsiket. Hab a torán, hogy városunk egy új, 180 fős óvodával is gazdagodik, amit a református egyház épít és üzemeltet a Diósdi úton. 

Íme néhány rövid fényképes összefoglaló a lezajlott beruházásokról...

Az Erdőszéle Óvoda és Bölcsőde felújítása (2018)

A Fácánközi Óvoda felújítása (2018) és visszatekintés...

A Napsugár Óvoda felújítása (2018) és visszatekintés...

A Pöttöm Sziget Bölcsőde megújulása (2018)