Mintha egy új város épülne - Korszerű oktatási és szabadidő komplexummal bővül Érd

2019.08.06

A már épülő Fenyves Parkváros Köznevelési Centrum, a tervezett bölcsőde és a közműfejlesztés együttesen egy újabb városrész lakóinak életébe hoz minőségbeli javulást. A részletekről lakossági fórumon tájékozódhattak az érdeklődők.

A legnagyobb érdeklődést természetesen a köznevelési centrum váltotta ki, mely legfőbb ismérveit Sümegi Renáta, a Fejér-Bál Zrt. projektvezetője ismertette. Az épületkomplexum 12 000 m2-en terül el és részből áll: egy általános iskolából, egy sportcsarnokból és egy tanuszodából. Az iskolában 24 tantermet helyeznek el, a sportcsarnok 400 fő befogadására lesz alkalmas. A medence egy 60 fős öltözővel, egy 15*25 méteres tanmedencével és egy kismedencével bővelkedik majd. Érdekességként elmondta, hogy az építéshez 10 000 m3 beton és 1000 tonna vasat használnak fel. Az építkezés ideje 24 hónap, így 2021 szeptemberétől már igénybe is vehetik a tanulók az új intézményt.

A közlekedéssel kapcsolatban is kaptak új információt a jelenlévők. Bár a megközelítő utak közül sok még nem szilárd burkolatú, az önkormányzatnak vannak tervei és erre elkülönített forrása is, hogy a kijelölt megközelítési útvonalon szilárd burkolatúak legyenek az utak. Ezzel azonban meg kell várni az építkezés végét, hiszen a munkagépek súlya rövid idő alatt alkalmatlanná tenné a közlekedést a buszok és autók számára. Az iskolások szállítását pedig közlekedésszervező szakértők bevonásával, az építkezés ideje alatt, az elkövetkező egy-másfél évben fogják megtervezni, hogy a már működő létesítménnyel járó megnövekedett forgalom a lehető legkisebb mértékben befolyásolja a környéken lakók életét.

Minden beruházás változásokkal jár. Simó Károly, Érd alpolgármestere, a lakosság együttműködését és türelmét kérte a munkálatok zavartalan lebonyolítása érdekében. Az építkezés alatt pedig érdemes a jövőre tekinteni: az új intézmény egyértelmű előnyei mellett a környéken található ingatlanok értéke is növekedni fog, hiszen az oktatási és szabadidő komplexum a városrész központjaként fog működni.

A Köznevelési Centrum építésével kapcsolatban további lakossági fórumok várhatóak. Azonban, ahogy Simó Károly is minden megjelenőt erre bíztatott, halaszthatatlan ügyekben e-mailben keressék az önkormányzatot, ahol a kollégák készséggel állnak mindenki rendelkezésére.

Kapcsolat: erdimodernvarosok@erd.hu
https://www.facebook.com/erdimodernvarosok
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el