Átadták a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény megújított szárnyát

2019.10.07

A Modern Városok Programnak köszönhetően minden hétre jut egy örömhír az Érdiek számára. Péntek délután ünnepélyes keretek közt átadták a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény megújított szárnyát, amelyet a Modern Városok Program keretében modernizáltak - írja az ÉrdMost.hu

Az ünnepségen Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő, T. Mészáros András polgármester úr  köszöntötte a jelenlévőket, majd Bárány Zsolt, az intézmény főihógatzgatója fejezte ki háláját  a fejlesztés iránt az intézmény és az érdi egészségügy dolgozóinak nevében, majd közösen vágták át az átadást jelképező szalagot.

Az épület most már esztétikai élményt nyújt, emellett komfortosabb is lett - többek közt a speciális, energiatakarékos hűtő-fűtő berendezésnek köszönhetően. Az építkezés másfél éve alatt egyetlen rendelést sem kellett elhalasztani, és az orvosok, illetve a betegek is nyugalommal viselték ezt a nem könnyű időszakot. A betegek visszajelzései szerint megérte ez a másfél év, mert gyönyörű lett az épület. Nem mondom, hogy jó ide jönni, mert ki szeret rendelőbe járni, de dolgozni nagyon jó itt, és ha már orvoshoz kell menni, akkor az ember ilyen jó körülmények közé érkezzen - mondta Bárány Zsolt főigazgató.

A rendezvény vendégei bepillantást nyerhettek egy vadonat új reumatológiai, illetve egy fogszabályozó rendelőbe is. Íme egy fényképes összefoglaló a fejlesztésről és az intézmény átadójáról.

Kapcsolat: erdimodernvarosok@erd.hu
https://www.facebook.com/erdimodernvarosok
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el